Az iPad lesz a British Airways légiutaskísérőinek legfőbb információforrása
A British Airways a jobb utaskiszolgálás és biztonság érdekében iPadekkel látja el légiutaskísérőit. Az iPadeken tárolják majd ezentúl a biztonsági dokumentumokat, a kézikönyveket, valamint az utasok információit és ülőhelyeiket. Szintén az Apple táblagépeken jelennek majd meg a választott ételek, a törzsutasprogram szintje is, hogy csak pár alkalmazást említsünk. A British Airways 100 utaskísérője tesztelte a a 9.7 colos tableteket és pozitívan értékelték azt.
A BA nem az első légitársaság, mely táblagépeket visz a levegőbe, hiszen az American Airlines június óta elérhetővé teszi a Samsung Galaxy Tab 10.1-et az első osztályon utazók számára egyes tengerentúli járatain. Nemsokára kiderül, hogy az iPadek hasznosabbak lesznek-e, mint a már jól bevált papír és toll vagy a korábbi, a légiutaskísérők által használt készülékek.