Okostelefon- és táblagépkereső egyenesen a Google-től
Az egészen furcsa, Android Eszközkezelő néven bemutatott szolgáltatás csak egy azok közül, amiből amúgy is van már több tíz a Google Play Store kínálatában, ám mégis vannak különlegességei, ami miatt szerethetőbb, mint az alternatív megoldások, de sajnos egyelőre nem sok mindenre vagyunk vele képesek.
Az Android Eszközkezelő különlegessége abban rejlik, hogy alapból ott rajtőzik a mobilokon és a táblagépeken is minden, ami szükséges hozzá. Tehát a használatára bármikor lehetőségünk van, nem kell hozzá semmit telepíteni előtte, mindössze a webes felületre kell ellátogatnunk, és előtte bejelentkezni a Google Mail azonosítónkkal, amelyhez az androidos kütyünk is kapcsolódik.
A megoldás által kínált lehetőségek jóval elmaradnak attól, amire képesek lehetünk egy harmadik féltől származó applikációval, ami akár mennyire is egyszerű a használata azért szomorú. Remélhetőleg a palettáját még szélesíteni fogják a közeljövőben. Most lehetőségünk van bemérni az készülékünket vele, küldhetünk rá kicsörgést, ami 5 percig szól maximálisra tekert hangerővel, végső esetben pedig az adatainkat is törölhetjük, még mielőtt valaki olyan információhoz jutna, melyre nem jogosult. Ez utóbbi alapértelmezetten le van tiltva (csak ez a funkció), hiszen ezzel fegyvert is adhatunk mások kezébe, így ez felett magunk dönthetünk.
Az Android Eszközkezelőt itt lehet kipróbálni. A használata abszolút nem bonyolult, indítunk a helymeghatározással, és eztán lehet aktiválni a többi fícsört igény szerint.