MediaTek partner lesz jövőre az Amazon
Egy kínai hírlap érdekes dokumentumokra tett szert, amik kapcsot jelentenek az Amazon és a MediaTek között. Az amerikai tartalomszolgáltató és Kína piacvezető chipgyártója között a viszony vélhetően a Kindle táblagépek kapcsán fog megerősödni. A kiszivárgott dokumentumok alapján 2014-ben a MediaTek lehet az Amazon lapkaszállítója.
Az Economic Daily News nem hozta nyilvánosságra az állításukat igazoló papírokat. Állítólag valamilyen megrendelésről van szó, aminek az alanya nem más, mint a napokban általunk is bemutatott MediaTek MT8135 SoC. A rendkívüli chipkészlet nem is csoda, hogy felkeltette az Amazon érdeklődését, hiszen a legmodernebb eljárásokkal készül, elképesztően friss licencek használatával és nagyon okosan tervezték meg, így még olcsó is lesz, nem csak okos. Ráadásképpen pedig tartalmazza a négy az egyben kommunikációs egységet is, ami tehermentesíti a Kindle összeszerelését végző munkások vállát és persze még inkább csökkenti a költségeket.
Ez az egyesség azonban nem csak az amerikai mamutvállalatnak jó, hanem a MediaTek is még fentebb kerülhet a ranglétrán. A legutóbbi kimutatásokban már az első tízben szerepeltek, most pedig még tovább javíthatnak. Az Amazon által kínált, rendkívül alacsony áron elérhető Kindle Fire termékcsalád tagjai negyedévente 1,8 – 2 milliós példányszámban találnak gazdára átlagosan, ez pedig nem elhanyagolható megrendelésszámot jelent, ha a teljes palettát erre építik, és figyelembe vesszük, hogy 1,5, vagy akár még több évig is a piacon marad egy-egy modell.
Továbbá a 2014-es modellek várása mellett, azért azt se felejtsük el, hogy idén is tartogat azért újdonságokat számunkra az Amazon. Az ősszel érkező újdonságok pontos specifikációja egyelőre nem ismert, de a magasabb felbontásra már számítani lehet, ezzel együtt pedig némi erősítés is kinéz.