Megérkezett Európába a Samsung Galaxy Tab 10.1
Egy bírósági ítélet miatt azonban egyelőre csak Hollandiában kapható
2011. 08. 16.
A Samsung megkezdte a Galaxy Tab 10.1 európai értékesítését, mármint ahol ezt nem tiltotta meg a düsseldorfi bíróság. Alapvetően ez Hollandiát jelenti, ahol már mától kapható a Samsung legnagyobb táblagépe.

Az Apple Hollandiában is több tiltó kérvényt nyújtott be, de a bíró ezeknek nem adott helyt azzal a megjegyzéssel, hogy szeptember közepén várható az ügy meghallgatása. “Bármi is lesz a döntés, október 13-ig ugyanúgy folytathatjuk az értékesítést, ahogy terveztük.” - nyilatkozta a Samsung szóvivője, mivel ez a legkorábbi időpont, mire bármilyen tiltás érvénybe léphet a bíró elmondása szerint.
Hollandiában mától csak egyetlen boltban kapható a Galaxy Tab 10.1, széles körű értékesítése pedig augusztus 23-án kezdődik meg. A Vodafone UK felfüggesztette a tablet előrendeléseit, hogy megfeleljen a bírósági végzésnek, míg más európai kereskedők úgy döntöttek, hogy elkezdik a 10 colos Galaxy Tab értékesítését. Még akkor is, ha egy esetleges bírói tiltás után a Samsung nem tudja majd pótolni a készleteket.