Windows 8-cal jöhet az új Nook Tablet
A Barnes & Noble legfrissebb táblagépén egyes pletykák szerint, már nem az Android valamelyik teljesen átszabott arculatú verziója fut majd, hanem a Microsoft Windows RT, ami a Windows 8 ARM rendszerekre optimalizált változata.
A második legnagyobb egyesült államokbeli tartalomszolgáltatónak most mindennél nagyobb szüksége van valami igazán parádés dobásra, hiszen az Amazon már leleplezte a saját ütőkártyáit a feltuningolt Kindle Fire, és a Fire HD képében. A Nook Tabletek ára korábban 20 és 50 dollárral csökkent ugyan, de ez mostanra már kevésnek bizonyul, mivel a Kindle Fire szeptember 14-től 159 dollár lesz a Nook 179 dolláros árával szemben.
A Microsoft a második negyedévben egy nagyobb összeggel járult hozzá a gyártó „munkásságához”. Ekkor nem kevesebb mint 605 millió dollár cserélt gazdát, amiért cserébe a redmondiak 17,6 százalékos tulajdonjogra tettek szert. Persze elvileg a megállapodás elsődleges célja az e-bookok piaca volt, de ez azóta már tágabb teret nyerhetett.
A Digital Trends közlése alapján, a nagy bemutatóra még szeptemberben sor kerülhet. Az viszont biztos, hogy október vége előtt nem kerül a boltok polcaira a gép, mivel a Microsoft csak ekkor indítja hivatalosan útnak a Windows 8-at. Az idő, akár hogy is legyen, szorítja a Barnes & Noble-t mivel a Kindle Fire HD szeptember 14-étől megvásárolható lesz.