Üzleti tábla lesz a HP Windows 8-as gépe

2012. 10. 02.

A HP első táblája, amit a Windows 8-cal karöltve dob majd piacra, az üzleti ügyfeleket veheti célba, és ha megismerjük mit is kapunk, akkor még inkább szűkülhet a kör, az építőiparra. Az ElitePad 900 ugyanis jól bírja majd a strapát, főleg ha a kabátját is rá adjuk.

És ha már a kabátnál tartunk, akkor talán kezdjük is innen, hiszen a kiegészítők egész hadát kapjuk majd mellé. A SmartJackets egy olyan tok, amibe bele kell tolni a készüléket, és így máris egy ütésálló ház veszi körül, ráadásul a többi katonai szabványba foglal előírásnak is megfelel - a szélsőséges időjárási körülményeket, a vizet és a port is jól bírja. A gumírozott bevonatú tokon egy sor extra csatlakozó is jelen lesz, több USB port, HDMI és még egy hagyományos SD kártya hely is. Ráadásul az üzemidőre is jó hatással van, mivel egy cserélhető telep is került bele. Továbbá a kezelést könnyítő „cuccok” is lesznek mellé egy kapacitív ceruza és egy Bluetooth-os billentyű alakjában. Valamint egy elég komoly asztali állványt is készítettek hozzá, ami gyakorlatilag tömve van csatlakozófelületekkel. Van négy USB 2.0, egy hagyományos monitor, egy HDMI, egy Ethernet és még egy szabvány Jack dugó is, na meg persze egy a töltőnek.

De nézzük hát, mi is, amihez ezeket, a kiegészítőket használhatjuk. Az ElitePad 900 előlapját Gorilla Glass védi, mögötte egy 10,1 hüvelykes HD (1280 x 800) felbontású IPS panel kapott helyet, felette pedig egy 2 megapixeles kamera húzza meg magát. A hátoldalát teljesen alumíniumba öltöztették, a felső ív peremén pedig a 8 megapixeles kamera teszi tiszteletét egy LED vakuval egyetemben. A hálózati képességei még nem teljesen tisztázottak, van ugyan mobilhálózati modem is, de egyelőre ezt nem ismertették. Ezen túl, egy NFC chip és a szokásos WLAN, Bluetooth, GPS vevő trió is benne lesz, tehát akad minden, mi szem-szájnak ingere.

A tablet lelkét az Intel Atom Z2760 jelenti a Clovertrail platformmal. Ebben két 1,8 GHz-es magot és egy PowerVR SGX545 grafikus egységet fedezhetünk fel, ami 533 MHz-en dolgozik, persze csak ha szükség is van rá, mert egyéb esetben az energiatakarékosság jegyében lekapcsol. A rendszermemória 2 GB lesz, a tárhely tekintetében pedig 64 és 32 GB-os eMMC-vel szerelt verziók közül választhatunk. A microSD-s bővítésre is lesz lehetőségünk. A hátlap alatt pedig egy 25 Wh-s kapacitású akkumulátor teljesít szolgálatot. A becsült üzemidő 10 óra környékén lehet, akár csak a többi Windows 8-as masinánál, de ezt hivatalosan nem erősítette meg a gyártó.

A 680 grammos táblagép bemutatásával ugyan nem, de a piacra dobásával már várnak. A közlemény szerint erre 2013 januárjában kerül sor. Az ára egyelőre éppen ezért még tisztázatlan.