Új lapkakészleten dolgozik a RockChip

2013. 08. 03.

A RockChip mostanában nem sok újdonságot tudott felmutatni, de már a mérnökök dolgoznak a következő generáción, ami nagyjából fél év múlva kerülhet a boltok polcaira valamilyen okostelefonban vagy táblagépben testet öltve.

A kínai gyártó továbbra sem hagyja el az eddigi típusjelzést, így az RK31xx után most az RK32xx következik majd. Lássuk mit is hoz ez a chipkészlet. Az RK32xx már egy teljesen új ARM magot alkalmaz, tehát végre dobják a mostanra nem túl hatékonynak számító Cortex-A9-et, és a helyébe a Cortex-A12 lépett. Ez jóval erősebb, miközben a fogyasztási mutatójának a maximuma nagyjából ugyan ott áll meg, mint a mostani RK3188-nak. A processzormagok órajele 1,8 GHz.

A RockChip szokásaihoz híven, ezúttal is az ARM GPU-i mellett tették le a voksukat, ám már itt is új szintre léptek. A Mali-T624 kerül majd bevetésre benne, amely minden fontosabb API-t támogat már, amire a közeljövőben szükség lehet. A memóriák között nem válogat, az LPDDR2-t, a DDR3-at, a DDR3L-t és az LPDDR3-at is egyformán beveszi a kétcsatornás vezérlő. Ez a megoldás már akár 4K anyagok megmozgatására is lehetőséget nyújt, és ennek megfelelően támogatja a 3840 x 2160-as felbontást is. Felvenni sajnos továbbra is legfeljebb 1080p HD-ban képet.

A RockChip RK32xx jelen állás szerint 2014 második negyedévében futhat be, kisebb változások viszont lehetnek ilyen téren (jó irányba, csúszással vélhetően már nem kell számolni). A gyártás körül biztosan nem lesznek gondok, hiszen ez is a mostanra jól bevált HKMG-t alkalmazó 28 nm-es eljárással fog készülni.