Továbbra is piacvezető az iPad, de jönnek a Droidok

2012. 11. 01.

A StragegyAnalytics közzétette a legújabb eladási számokat, amik a Google operációs rendszerének kedveznek ugyan, de egyelőre azért az Apple örülhet még. A Microsoft csendes távolból figyeli a két óriást, a többi konkurensnek pedig nyoma veszet.

Az iPad gyakorlatilag azóta tölti be a piacvezető szerepet, mióta megjelent, de az előnye folyamatosan egyre kisebb. Jelenleg a piac 57,6 százalékát tudhatja magáénak, míg az androidos gépek számlájára 41,3 százalék írható. Tehát az előny még most is tetemes, de egy évvel korábban még 64,5 % volt az Apple kezében, az Androidnak pedig csak 29,2 jutott, ami azért igencsak élesebb kontraszt.

Persze nem csak ez a két szereplője van a piacnak, de a Microsoft Windows-a, és a többi operációs rendszer csak néhány tized százalékot tudott „begyűjteni”, így most nem érdemes velük komolyabban számolni. A Windows talán a következő évben új erőre kaphat a frissen bemutatott Windows 8-nak és Windows RT-nek köszönhetően, de ez még a jövő dala.

Összességében a táblagépek jól szerepeltek, és egyre népszerűbbek az eladási számok alapján. Több mint 24 millió új eszközt értékesítettek három hónap alatt, ami elég szép eredmény. Ebből 14 millió volt az iPad része, az Google rendszerének 10,2 millió jutott, a Microsoft pedig szerény 400 ezerrel jegyezhető a dobogó harmadik fokán. Egyedül a Windows-nak nem sikerült az eladások számát növelni, de itt sem kellett keresletcsökkenést elkönyvelni, mindössze stagnálást.

Az év utolsó negyedéve már érdekesebb lehet, de elképzelhető hogy az elmúlt hetek eseményeinek inkább a 2013-as év elején lesz érezhető hatása. Az iPad Mini és a Windows 8 minden esetre biztos felforgatja a piacot, de az Google-től is kapunk frissített rendszert, és új referencia tabletet is.