Samsung alapokon a Freelander újdonsága

2013. 05. 03.

A Freelander nevét egyre többször hallhatjuk, ami nem is csoda látva a különböző konfigurációkat. A legújabb tabletjük már Cortex-A15 processzormagokat használ és persze a Retina megjelenítő sem maradhatott el.

A PD800HD névre hallgató gépezet az iPad kijelzőjét örökölte meg, így a 9,7 colon 2048 c 1536 képpontos felbontással és IPS technológiával van dolgunk. Két kamera lesz a fedélzeten, de ezeknek a képességei egyelőre nem ismertek. A bekapcsolást követően egy csaknem szűz Andriod 4.2 köszönt minket. Ami a legfrissebb kiadása jelenleg a Google rendszerének. A kapcsolati lehetőségek tárháza hozza a kötelezőt, van Wi-Fi és Bluetooth is, extrákat viszont nem érdemes keresni.

A megfelelő teljesítményért éppen olyan belbecs felel, mint a Nexus 10 esetében. Az Exynos 5250 került bevetésre, amiben két Cortex-A15 processzormag duruzsol 1,7 GHz-en és egy ARM Mali-T600-as grafikus modul kapott helyet. A tárhely kapacitása 16 GB-os, a rendszermemória pedig 2 GB-nyi. A háttértár bővítésére is van persze lehetőség, ez microSD-vel oldható meg.

A Freelander PD800HD nem tudni mikor kerülhet a boltok polcaira, de remélhetőleg még a nyár előtt befutnak az első példányok. Sajnos a Freelander előzetesen nem beszélt az árazásról sem, de kedvezőek lesznek a kilátások.