Rés a pajzson: Nem bírja a vizet a Sony vízálló táblája

2012. 10. 09.

A Sony legújabb táblagépét egy apró, de nagyon súlyos hiba sújtja. Az Xperia Tablet S úgy lett beharangozva, hogy bírja a ráfröccsenő vizet, viszont egy gyártási hiba miatt nagyon úgy fest, hogy ez jelenleg mégsem így van. A Sony jól kezeli a problémát, a tulajdonosoknak nincs oka a félelemre.

A vállalat persze nagyot hibázott, amikor nem vizsgálta meg ezt az alapvető dolgot eléggé. Így most a közlemény alapján nagyjából százezer olyan készülék van forgalomban, ami nem eléggé védett a nedvességgel szemben. Az elmúlt hetekben bemutatott eszköz gyártását már leállították, és a szállítás is a másik irányba indult meg. Tehát a boltok polcairól mennek egyenesen vissza a gyártónak a Tablet S-ek, ahol megkapják a megfelelő kezelést.

Azoknak, akik már lecsaptak erre a masinára, azt tanácsolta a japán gyártó, hogy keressék meg a legközelebbi szervizet, és oda vigyék vissza a gépet. Itt néhány óra alatt kijavítják az illesztésből fakadó problémát. Természetesen teljesen ingyen. Ezt követően pedig már nyugodtan használhatjuk rendeltetésszerűen is a táblánk.

Ezt leszámítva az Xperia Tablet S egy nagyon jó terméke a vállalatnak és valóban jó áron is kínálják, persze nem a kínai „csodákkal” kel versenyre, de a Samsung Galaxy Taboktól jobb alternatíva lehet. Így kár lenne emiatt a baki miatt megvonni tőle a bizalmat.