Referencia táblákat és okostelefonokat dobhat piacra az Nvidia

2013. 01. 30.

Bár ebben az esetben a referencia nem a legjobb szó, de lényegében erről van szó. Az OEM gépeket ugyanis a Tegra 3-at is gyártó Nvidia hozná létra a Tegra chipek köré. Az így született gépeket pedig továbbadnák a kisebb gyártóknak, akik ezután a saját nevükkel ellátva kezdhetnék értékesíteni ezeket.

A masina terveit Eldar Murtazin hozta nyilvánosságra, aki egy orosz szaklap munkatársa. Az információi szerint az első ilyen gépek valamikor a tavasszal kerülhetnek a boltok polcaira. Sajnos több konkrétumot nem tudhattunk meg azon túl, hogy mely chip bevetésén dolgozik a gyártó. A tervek alapján a szerencsés kiválasztott a Tegra 3 lesz, tehát nem a legújabb Tegra 4, azon belül is a T30L a legnagyobb esélyes. Ez az 1,2 GHz-es órajelen dolgozó variáns, de turbó mellett 1,3-ig is elmehető az órajele.

A referencia készülékek egyébként nem ismeretlenek ezen a területen. Az Intel az Atom Z2460 és a Z2420 mellé és készített okostelefont, ami már egészen hamar be is került több szolgáltató kínálatába, természetesen nem az Intel nevén. Az Nvidia feliratot is kár lesz keresni, kisebb kínai gyártók márkajelzése köszönhet majd vissza ezeken a gépeken.

Az nem ismert, hogy milyen méretű és formájú eszközökkel lesz dolgunk, de valószínűleg mind okostelefon, mind táblagép tervezésre kerül, és talán a 7 és a 10 colos mezőnyben is új versenyzőt köszönthetünk ezen belül.