PlayStation emulátorral felvértezett táblagép az Overmaxtól
Az Overmax Action egy igazi múltidéző lesz. Hiszen az elfeledett kor nagy játékait vehetjük vele elő a fejlett emulátornak köszönhetően, ami az Android 4.0 operációs rendszerrel karöltve igyekezik majd kielégíteni az igényeinket.
A játékosok számára kialakított gépezet le sem tagadhatná, hogy a PlayStation Vita által megcélzott ügyfélbázist szeretnék ők is bevenni. Persze a Sony gépe azért jóval átgondoltam konstrukció, de itt sem lehet okunk panaszra. A kijelző 7 hüvelykes, ami azért már komoly élményt nyújthat, és persze a kapacitív multitouch miatt kezelni is egyszerű. A játékok vezérlésekor pedig több mint egy tucat billentyű várja a parancsainkat.
Az emulátor nem csak a PlayStation 1-re írt dolgokkal bánik el könnyedén, hanem a Nintendo 64-re, a GBA-ra és az SNES-re összerakott játékok esetében is hazai pályán van. Továbbá a játékok számát a Play Store-ból is gyarapíthatjuk. Az irányításhoz szükséges gombok kompatibilitására is kínosan figyeltek, így az Overmax szerint sehol nem lehet velük gond.
Maga a készülék egyébként nem egy izomkolosszus. Mindössze egy Cortex-A8 mag van benne, és az órajele is megáll 1,2 GHz-nél. Ennél többet sajnos nem tudunk róla, de ilyen konstrukcióval már biztosan nem futnak a legújabb androidos csodák. A háttértárunk 8 GB lesz, és egy megfelelő microSD-vel ezt a többszörösére növelhetjük. A kapcsolati képességei csak a WLAN támogatásból állnak, van viszont HDMI portja. Így hát akár egy TV-re kötve is tolhatjuk a „múlt ereklyéit”.
Az Overmax Actionre valamikor az év utolsó hónapjában tehetünk majd szert, addig pedig marad a várakozás. Az ára egyelőre nem ismert, de remélhetőleg nem szállnak el, hiszen távol-keleti konstrukcióról van szó.