Öt milliárd dollár – csak táblás keresésekből

2013. 02. 18.

Meglehetősen merész információkkal állt elő egy internetes reklámokkal foglalkozó vállalat. A Marin Software állítása szerint az idei év végére a Google-nek 5 milliárdos bevételt hoznak csak a táblagépek felületén megjelenő reklámok.

A jelentésüket, vagy inkább jóslásukat, azt követően hozták nyilvánosságra, miután a Google bejelentette, hogy megnöveli a hirdetők által fizetendő összegeket a mobil eszközökre vonatkozóan. A bevételnövelés tehát világos céljuk, ennek célkeresztjébe pedig egyértelműen a táblagépek állnak. A tabletekre kerülő reklámfelületek ezentúl éppen annyiba fognak kerülni, mint amennyit a PC-s felhasználókat érintő hirdetések érnek.

Mi világosan el akarja határolni a táblákat az asztali rendszerektől, de ugyanakkor a hirdetési teljesítménye már hasonló a két szegmensnek – indokolták a lépést a keresőóriásnál.

A kereséshez kapcsolódó hirdetések hatékonysága 31 százalékkal emelkedett tavaly a tabletek körében. A váltási arány 3,3 százalékos mértéket öltött, míg a személyi számítógépeknél ez a szám 3,9 százalék volt. És az sem elhanyagolható tény, hogy a hirdetők már többet költenek az okostelefonokra és tabletekre szabott dolgokra, mint magára a PC érára.