Öt éves az App Store

2013. 07. 10.

Az Apple diadal menetelében kulcsfontosságú szerepe volt a mostanra nagy sikereket elérő alkalmazásboltnak is. Az iOS a világ egyik legnépszerűbb operációs rendszerévé nőtte ki magát az elmúlt években, ám véleményem szerint ez teljesen elképzelhetetlen lett volna az App Store nélkül.

Az App Store immáron ötödik éve gyűjti töretlenül a különböző applikációkat. A piactér az első ilyen „bolt” volt, 2008. július 10-én nyitotta meg a kapuit, míg az Androidhoz kapcsolódó Android Market (ami mostanra Google Play néven ismert) 2009 elején követte az Applet.

Évekkel ezelőtt, az induláskor még ez egy teljesen ismeretlen vállalkozás volt az Apple részéről, de a siker nem váratott magára. Alig fél ezer applikációval vágtak bele de napokon belül már ünnepelhették is az első 10 milliós letöltési határt. Mostanra azonban ez már csak a megmosolyogtató múlt, hiszen a forgalmuk öt év alatt ötezerszeresére nőtt. Igen jól olvashatjuk, az App Store már 50 milliárd letöltés nyugtázásán van túl, és persze a választék sem ugyan olyan méret ölt, hiszen immáron 900 ezernél is több program van az app katalógusban.

A kínálat legnépszerűbb tagjai között, már a fizetni kell, olyan alkalmazások sorakoznak, mint az Angry Birds, a Doodle Jump, a Fruit Ninja vagy a Cut the Rope. Vagyis főleg a játkokért fizetnek a felhasználók. Az ingyenesen letölthető dolgok között pedig éppen ellenkezőleg van, ami azért érdekes kimutatás. Itt csak a sokadik helyen szerepel a galacsindobáló szimulátor, a PaperToss, előtte pedig olyan gyöngyszemek sorakoznak, mint a Facebook, a Skype, az eBay, a Google Earth, a Google Search, de a Twittert is említhetném.

Az App Store folyamatosan nő jelenleg is és a felhasználók érdeklődése sem különösebben lankad, így a rekordok sora a következő évek során is gyarapodni fog, bár teszem hozzá, a Play Store már sűrűn beleköp az Apple levesébe.