Olcsó táblák 3G-vel és anélkül az Alcateltől
Az Alcatel egy sor újdonsággal lepett meg minket az idei CES-en. Ezek közül öt tábláról még nem esett szó. Ez az ötösfogat igazi árversenyt indíthat, ha a hozzájuk fűzött remények beválnak.
A One Touch Evo 7 HD, a One Touch Tab 7 HD és a One Touch 8 HD nagyjából ugyan azt a hardvert tartogatja nekünk, de a kisebb nagyobb eltérések mellett az Evonak van egy különleges fegyvere is. A készülékekben minden esetben egy kétmagos, 1,6 GHz-es órajelű SoC fedezhető fel, ami mellé 1 GB-nyi rendszermemória kapcsolódik. A chipkészlet vélhetően a RockChiptől származik, és az RK3066-ról lehet szó.
Az operációs rendszer szerepében az Android 4.1 Jelly Bean található. A két 7 hüvelykes gépnek a felbontása 1280 x 800 képpontos, míg a 4:3 képarányú 8 colos 1024 x 768 pixellel dolgozik.
A különbségek a háttértárnál kezdődnek, a Tabok ugyanis 8 GB-tal érkeznek, az Evonak pedig csak 4 GB jutott, persze a microSD minden esetben támogatott. Ebben tehát rosszabb az Evo, de minden másban jobb, így itt 3 megapixeles a főkamera, ami a másik kettőben csak 2 MPixel, valamint azoknak a hálózati képességeik is rosszabbak. A Bluetooth és a Wi-Fi mellett ugyanis az Evonál már van HSDPA és LTE hálózati modemes változat is.
Az Evo 7 HD ára 179 dollárról indul, vagyis nagyjából 40 ezer forintról, de a HSDPA modemes már 249-be kerül, a 4G LTE képesség pedig még nagyobb felárral jár, ez 349 lesz. A Tab 7 HD mindössze 149-et kóstál, a Tab 8 HD-ért meg 179 dollárt kell a kasszánál hagyni.
Most pedig lássuk az olcsóbb versenyzőket. Az Evo 7 és a Tab 7, hasonlóan az előbbiekhez, sok tulajdonságban megegyeznek. Ezeknek az előlapján egy 1024 x 600 képpontos felbontású 7 hüvelykes megjelenítő tölti majd ki. Mögötte egyetlen magot találunk 1 GHz-es órajelen és 1 GB rendszermemória társaságában. A tárhelyünk mindkét esetben 4 GB lesz, és a microSD opcionális kiegészítő lehet. Egy-egy kameránk lesz, ami egyaránt VGA felbontással rendelkezik, és az előlapon foglal helyet. Az operációs rendszerük pedig az Android 4.0 Ice Cream Sandwich lesz.
Itt a különbség csak a hálózati megoldásoknál fedezhető fel, az Evo 7 ugyanis kap majd HSDPA hálózati modemet is a Wi-Fi és a Bluetooth modul mellé. Sajnos ennek a modellnek az árát nem árulta el a Polaroid, így csak sejthető, hogy olcsóbb lesz, mint az Evo 7 HD. A Tab 7-ért cserébe 129 dollárt fognak felszámolni, ami egészen kedvező, bár tény, hogy fapados vasról van szó.