Novo 10 Captain: Négymag, FullHD kijelző, 212 dollár
Az Ainol legújabb táblagépére igazából szinte kár is a szavakat fecsérelni, meg kell venni. Legalábbis az olvasóban biztosan ez lesz az első gondolat, ami megfogalmazódik. Ám mivel egy kínai táblagépről van szó, azért továbbra is illik a helyén kezelni. De ezek is egyre jobbak már manapság.
A Captain, vagyis kapitány személyében az Ainol csúcskészülékét üdvözölhetjük, bár ennek ellenére azért akadnak hiányosságok. Ilyen például a kamera részlege, melyek ugyan párban vannak jelen, de előre mindössze egy VGA került, és a hátlapon is csak egy 2 megapixeles kapott helyet. Az adatkapcsolati képességek listájára pedig felférhetett volna egy HSDPA, nyilván ez kicsit megdobta volna a költségeket, és a Wi-Fi, a Bluetooth és a GPS így sem hiányzik, tehát ezen végülis átléphetünk. Ezeken túl, már talán csak az anyaghasználatot lehetne ide sorolni, de ezt a fotók alapján nehéz megítélni.
A készülék előlapját egy 10,1 colos IPS panel tölti ki, ami 1920 x 1200 képpontos felbontásnak ad otthont. Az operációs rendszer tekintetében a Google Jelly Beanjét (Android 4.1) üdvözölhetjük. A tablet alján egy sor csatlakozó fogad minket, a szabvány Jack és micro USB mellett van egy teljes értékű USB 3.0 felület és egy HDMI 1.4 is. A 9,5 milliméteres házba egy 10 Ah-es telepet zsúfoltak, ez eléggé tiszteletet parancsoló, és vélhetően az üzemidőre való panaszoknak ezzel az elejét veszik.
A gép burkolata alatt rejtőző lapka egyelőre eléggé rejtélyes, és valószínűleg korábban még nem találkozhattunk vele. Négy Cortex-A9 magja van, de ezen túl semmit nem tudunk róla. Nevezetesen egy ATM7029-cel van dolgunk, és a felépítése hasonló lehet a Samsung Exynos 4-hez és a Tegra 3-hoz. A rendelkezésünkre álló tárhely 8 vagy 16 GB lehet, ami ugyan nem sok, de microSD-vel bármikor megtoldható. A rendszermemória 1 gigabájtos méretben képviselteti magát.
A megjelenés időpontja nem tisztázott, az árakkal viszont tisztában vagyunk. A kisebbik, 8 GB-os változat 212 dollárba fáj majd, míg a 16 gigás kivitel esetében 259-ről beszélhetünk.