Minden majom iPadet szeretne

2013. 02. 06.

Legalábbis ezt állítják azok az állatkerti gondozók, akik az Apps for Apes program keretein belül foglalkoznak azokkal az orángutánokkal, akik már részesei a legújabb „kísérletnek”. A táblagépeknek köszönhetően ezek az állatok az eddigieknél is teljesebb életet élhetnek majd.

Az iPad lényegében ezúttal semmilyen fifikás kutatási célokat nem szolgál, lényegében tényleg csak a majmok kedvében szeretnének ezekkel az eszközökkel járni. A szakemberek szerint a 9,7 hüvelykes táblagépet használó orángutánok sokkal kevesebbet unatkoznak a zárt környezetben, mint a társaik. Ez jó hatással lehet a szellemi képességeikre is, valamint az egészségi állapotukra is. Így ugyanis kisebb arra az esély, hogy depresszió alakuljon ki.

Az orángutánok egyébként játszi könnyedséggel kezelik a gépet, játszanak rajta, zenélnek, és még rajzolgathatnak is. A jelenlegi alkalmazáscsomag 10 darabból áll, ezek között a legnépszerűbb a virtuális akvárium, amiben koi pontyokat lehet noszogatni.

Egyelőre csak egy állatkertben, Washington DC-ben folyik az Apps for Apes projekt, de hamarosan további 12 intézmény csatlakozhat a programhoz. Jelenleg adományokat gyűjtenek, amiket bármilyen módon szívesen fogadnak.