Microsoft reklám alázza az iPadet

2013. 07. 31.

A Microsoft számára a Windows RT eléggé nagy csalódás volt. Az első fogadtatás nem csak a vásásrlók felől volt hűvös, hanem a szakma irányából is, hiszen eddig a redmondi óriás kizárólag a szoftvereket értékesítette, és nem szolgáltak referencia készülékekkel. Ám a Surface család változtatott ezen.

A Microsoft senkinek nem fizet licencdíjakat, így meg is érthetjük a partnerek aggodalmát, mert így lényegesen olcsóbban adhatnák a tabletjeiket. Ám a Surface megjelenéséttkövetően hamar világossá vált, hogy nincs mitől tartani, ugyanis a kutyát nem érdekli a Microsoft táblagépe. Mostanra a referencia készülékek közel egy milliárdos vesztességet okoztak, amit ugyan a többi üzletág cégen belül bőven tud ellensúlyozni, de ettől függetlenül a befektetők az aggodalmukat fejezték ki.

Az elmúlt hetekben és hónapokban azon vannak a Microsoft felelősei, hogy a lehető legkisebbre sikerüljön csökkenteni a vesztességeket. A vállalat csökkentette az árakat 150 dollárral, így már 350 dolláros áron is magunkévá tehetjük a legkisebb, 32 GB-os Surface RT-t, most pedig egy igazán ötletes reklámmal álltak elő, ami teljesen jogosan döngöli földbe az Apple iPadjét, ami a legkeresettebb ilyen készülék a piacon hosszú évek óta.

A redmondiak a Surface RT gyári kiegészítőivel körözik le egy néhány perces videó erejéig az iPadet. Nyilván a felvételen látható dolgok nem teljesen fedik a valóságot, de egy kicsit legalább mosolyt csalnak ezzel az arcunkra a Microsoft mérnökei, mielőtt néhány perces próbálgatást követően megvesszük az Apple megoldását :) Tehát a legkevésbé sem kell ezt komolyan venni, hiszen minden egyes iPad mellett kiemelt negatívumot egyszerűen megoldhatunk néhány harmadik féltől származó kiegészítővel.