Meghátrál a Dell az okoseszközök piacán

2012. 12. 17.

A Dell szomorú hírrel nyitotta az idei Dell World rendezvényét, miszerint a jövőben már csak Windows RT és a Windows 8 alapra építenek majd hordozható termékeket. Magyarán az okostelefonokkal teljesen felhagynak, de mennek az androidos táblák is.

A Forbesnek adott interjúja során Jeff Clarke elárulta, hogy nem igazán képesek felvenni a ritmust – bár az utóbbi időben, már a próbálkozás szikráját sem igazán láthattuk –, így több év után sem tudnak sikeresek lenni. Szerinte a tartalmakban van a kulcs, ilyen például a Google keresése, és ami mögötte van, nameg például az Amazonat hozta még fel. A két említett masinával kapcsolatban jók a meglátásai, hiszen ezek uralják az Androidot futtató tabletek piacát, de említhette volna a Banres & Noble-t is.

A Dell 2011-ben próbálkozott igazán a táblák piacán, de nem sikerült felfuttatni sem a 7, sem pedig a 10 hüvelykes masinájukat, így a forgalmazást lassan beszüntették. Idén két gépet mutattak be, de ezek már a Microsoft újdonságait használják. Az XPS10 forgalmazását most kezdik, míg a Lattitude 10 nagyjából 750 dolláros áron kelleti magát.

A következő év során újabb táblák bemutatására lehet számítani, és az átcsoportosítások miatt minden eddiginél jobban összpontosulnak majd az itteni fejlesztéseik. Kíváncsian várjuk, hogy a mostani lépés érezhető előnnyel jár-e majd.