Megérkezett a ConCorde tab Novum
A Novum komoly előrelépést jelent a tab 9.7 Plushoz képest, így azt a kevés árkülönbséget annak tudatában fizethetjük majd ki, hogy egy sokkal masszívabb géppel leszünk gazdagabbak. Csak hogy ne a levegőbe beszéljünk, konkrétan 10 ezer forint felárról van szó.
Ezért az összegért cserébe a Novum már két magos lapkával rendelkezik. Ezek a magok a Cortex-A9 alapokra épülnek, és 1,6 GHz-es órajelen ketyegnek, míg a GPU szerepét egy Mali-400 MP4 tölti be. Rutinosabb olvasóink ezek alapján már sejthetik, hogy a RockChip RK3066-ról beszélek. A RAM kapacitása 1 GB lesz, a tárhelyből 16 GB áll rendelkezésünkre, nameg egy microSD bővítő hely is. Mindehhez pedig már egy 7600 mAh-es telep kapcsolódik, melynek köszönhetően az üzemidő remélhetőleg már a 10 órához közelít majd finomabb bánásmóddal. Ezek a komolyabb változások, de az ördög ezúttal a részletekben is ott van.
A megjelenítő ugyan a specifikációit tekintve nem változott, de az 1024 x 768 képpontos, 9,7 hüvelykes panelen sokat dolgoztak a fejlesztők, és már sokkal magasabb minőséget nyújt, mint az előd. Továbbá az Android 4.1 operációs rendszer már gyárilag rajta van, így legfeljebb a Jelly Bean legújabb 4.2-es kiadására kell várakoznunk, az viszont még igencsak ritka. A csatlakozók között, a szabványok mellett van mini HDMI és teljes 2.0-s USB is. Az adatkapcsolatok között csak Bluetooth és 802.11 b/g/n WiFi van, bár az USB-s 3G HSDPA modem hozzákapcsolható, így végülis félmegoldás, de lehetséges.
A ConCorde tab Novum már megvásárolható, az ára pedig 65 ezer forint. Kevés vetélytársa akad a magyar piacon, ha a fekete-importtal érkező kínai gépeket nem vesszük számításba; és hát miért is tennénk?