Már fél milliárd androidos kütyüt értéksítettek
A Google operációs rendszere rendkívül kalandos utat járt be eddig, és egyáltalán nem úgy tűnik, hogy a népszerűsége csökkenőben lenne. A 2008-as bemutatásakor még mindenki szkeptikusan fogadta, és nem igazán látták benne a lehetőséget, mostanra pedig egyike a legnépszerűbb rendszereknek.
Az 500 milliomodik aktivált készülékről Hugo Barra számolt be egy Google+-on tett bejezésben. A bűvös határhoz vezető út meredeken ívelt felfelé. Ezt mi sem mutatja jobban, minthogy év elején ünnepelték a 250 milliós határ elérését, vagyis nem egészen kilenc hónap leforgása alatt, megduplázták a piaci részüket.
Barra közleményében azt is elárulta, hogy napi szinten átlagosan már 1,3 millió aktiváció történik, ami minden korábbi előrejelzésen túl mutat. És ha a növekvés üteme nem változik, akkor a későbbiekben, akár naponta 1,6 millió androidos masinába lehelhetnek életet, így pedig még az év vége előtt 600 millió fölé mehet a teljes létszám.
A táblagépek szerepvállalása továbbra is igen szerény. Az 500 millió különbözőfajta androidos „játékszert” számláló tortából, mindössze 5 százalékot hasítanak ki a táblagépek. Persze ez folyamatosan nő, de ez el is várható, hiszen egyre többen vannak, és egyre jobb áron, elég csak a Nexus 7-et alapul venni.