Már biztos, hogy jön a Samsung okosóra

2013. 03. 21.

Némi kitérőt néha meg kell ejteni a táblagépek világából, főleg ha ilyen korszakalkotónak ítélt kütyüről van szó, mint az okosóra. A viselhető készülékek az elemzők szerint a közeljövőben komolyabb szerephez fognak jutni, mint bármikor korábban. A legfontosabb pedig ezek között kétségtelenül a karóra.

A Samsung és az Apple várhatóan ezen a területen is egymásnak feszül majd, akár csak a csúcsmobilok vagy a táblagépek terén. A dolog érdekessége, hogy mostanáig nyíltan egyik vállalat sem ismerte el, hogy ilyen terméken tevékenykednének. Lee Young Hee, a Samsung Mobile részlegének egyik vezetője a Bloomberg riporterével osztotta meg először az okosóra létezését: Young Hee elmondása alapján a dél-koreai gyártó berkeiben már jó ideje folynak az ilyen irányú fejlesztések, és minden erejüket beleadva dolgoznak azon, hogy mihamarabb piacra dobják a kész kiegészítőt.

Ez szép és jó, de úgy tűnik, hogy azt teljesen elfelejtették időközben, hogy a Sony már régóta rendelkezik ilyen órával, nem is egyel. Először a LiveView néven mutattak be az Androiddal szinkronba hozható apróságot, majd ezt követte a SmartWatch, de ezeknek egyike sem aratott maradandó sikereket, pedig az előbbinél az ár is egészen szerényen alakult a kezdetekről fogva.

Az újdonságok megállíthatatlanul jönnek, innentől pedig a felhasználókon áll, avagy bukik a szerkezet népszerűsége. Az elemzők állításaival szemben, a legtöbb felhasználó megkérdőjelezni látszik az okosórák létjogosultságát, de kár lenne előreszaladni, várjuk ki, hogyan reagálnak a funkcionalitást figyelembe véve.