Lencsevégen a Tegra 4-es Toshiba AT10LE-A

2013. 05. 09.

Az Nvidia egyik legújabb és legerősebb lapkakészlete, a CES-en januárban leleplezett Tegra 4 hamarosan elérhetővé válik a földi halandók számára is az első tabletek alakját magára öltve. Erre mi sem jobb bizonyíték, hogy az elsők egyikét már sikerült is lefotóznia egy belső embernek, aki végül közzétette a félkész masinát ábrázoló képeket.

A Toshiba AT10LE-A viszont közel sem biztos, hogy az első lehet a Tegra 4-gyel a háta mögött, ugyanis a csak pletykák szintjén felbukkanó HP SlateBook 10 X2 is éppen a zöldek ezen terméke köré épülhet, ha minden a tervek szerint halad. Akár melyikük is fut be először, az már biztosan kijelenthető, hogy 10,1 hüvelykes eszközzel lesz dolgunk és az Android fog társulni a nem mindennapi teljesítménnyel.

A Techblog.gr által közzétett AT10LE-A fotók meglehetősen beszédesek. Kiderült például, hogy dokkolható lesz billentyűzetre, így a használata még egyszerűbbé tehető. A Tegra 4 1,8 GHz-es órajelen fog üzemelni a jelek szerint, a készülékházon pedig van microSD kártya hely, miniHDMI csatlakozó aljzat, a hangszórók pedig sztereóban szólalnak meg. A szerkezeten már az Android 4.2 fog futni, ami ugyan most még a legújabb, de mire ez bemutatkozik, valószínűleg már befut a friss Android.

Sajnos arról nem esett szó, hogy a Toshiba üdvöskéjének mikorra várható a debütálása.