Leleplezték a Nexus 10-et és frissült a Nexus 7
A Google teljesen új termékpalettával vág neki az ünnepi forgatagnak. És ezúttal is jó árakkal találkozhatnak azok, akiknek valamelyik Nexus termékre fáj a foguk, bár a Nexus 10-re már kevésbé jellemző az alacsony ár, de ezt a tudása bőven megindokolja.
A Nexus 10 jelenleg a csúcstáblagép megtestesítőjének számít. A kijelzője egyedülálló, közel 300 PPI-s pixelsűrűséggel rendelkezik, és a világon elsőként Cortex-A15-ös magokra épülő. De nézzük egy kicsit pontosabban, hogy mivel is van dolgunk.
A készülék előlapját kitöltő panel 2560 x 1600 képpontot sorakoztat fel. A 10,1 colos átlójú megjelenítő PLS technológiát használ, mely az IPS-hez nagyon hasonló tulajdonságokkal bír. A sebességért a Samsung Exynos 5 Dual lapka felel, melyben mint már kiemeltem, Cortex-A15 magok dolgoznak, szám szerint ketten vannak, és nem kevesebb mint 1,7 GHz-es órajel elérésére képesek. A grafikus feladatokat egy Mali-T604 kapta MP4 konfigurációban. A rendszermemória 2 gigás méretben képviselteti magát, a tárhely pedig 16 vagy 32 GB lehet. Természetesen a bővítés lehetőségét ezúttal is nélkülöznünk kell.
Találunk benne egy 5 megapixeles főkamerát, mely FullHD felvételek készítésére ad lehetőséget, és a LED villanó pedig rossz fényviszonyokban segít. Az előlapi egység pedig 1,9 megapixeles, tehát szintén FullHD kép közvetítésére képes, de erre csak a videóhívások miatt van szükség. A hangzás sztereó lesz, és a hangszórók elöl kaptak helyet, a két oldalán. A burkolaton pedig egy micro-HDMI portot is felfedezhetünk, és ezzel lesz teljes a multimédiás képességeinek tárháza.
A kapcsolatok terén sajnos a 3G/4G hálózati modemet nem, de minden mást azért megtalálunk benne. A Wi-Fi amellett, hogy 802.11 b/g/n sebességeket támogat, MIMO képes is, tehát a burkolat alatt két külön antenna van, így sokkal stabilabb és gyorsabb kapcsolatot nyújt. A GPS mellett aGPS is van, továbbá a Bluetooth és az NFC chip sem hiányzik.
A 600 grammos gépezetet egy 9000 mAh-es telep látja el árammal, és teszi ezt 9 órán egyetlen töltést követően HD film nézése mellett, ami nem egy rossz érték, de nem is kiemelkedő. Az Android 4.2 fut majd rajta, ami a legfrissebb, de lényegében ez a referencia eszközök egyike, így ez nem is lehetne máshogy. A megjelenésre november közepén kerül sor, de hozzánk csak a hónap végére érhet ide. 16 GB tárhellyel 399 dollár lesz, míg 32 GB-tal 499.