Komplett E-Book olvasó 10 euróért a Txtrtől
A német vállalat egy nagyon furcsa masinával állt elő néhány napja. A digitális könyvek olvasására szolgáló eszközt olyan szintre sikerült butítaniuk, hogy egy rúd szalámi áráért bárki magáévá teheti.
Persze teszem azt hozzá, hogy a butítást csak úgy hajtották végre, hogy a felhasználói élmény rovására az nem megy végső soron. A Txtr Beagle pont azt tudja, amit kell egy ilyen készüléknek, és egy hajszállal sem többet. Így búcsút kell mondanunk a Wi-Fi-nek, ezzel együtt pedig az internetezés lehetőségének, valamint háttérvilágítást sem kapunk, amit az Amazon és társai idén vezettek be. Adatkapcsolat terén viszont van Bluetooth, és az okostelefonnal tökéletes megértésben lesz, így ilyen formán az újabb könyvek beszerzéséhez nem szükséges asztali gépre kötni a kicsikét.
A Beagle kijelzője 5 hüvelykes képátlójú, 8 szürke árnyalattal dolgozik, a felbontása pedig 800 x 600 pixeles; tehát az átlagos 6 colnál kisebb méreten túl más panasz nem lehet rá. A megjelenítő alatt három, a kezeléshez szükséges billentyű kapott helyet, mellettük pedig egy állapotjelző LED. Ez kék vagy piros színben villanhat fel, attól függően, hogy éppen a Bluetooth bekapcsolását vagy az akkumulátor merülését jelzi nekünk. A rendelkezésre álló tárhely 4 GB lesz, ami bőven elegendő több könyv tárolására is formátumtól függetlenül.
Az reader igazi érdekessége az áramellátás terén keresendő, ugyanis bármilyen AAA elemmel tökéletesen üzemel, legyen az Li-ion, NiMH, vagy alkáli alapú. A hagyományos alkáli elemekkel 12-15 könyv végig olvasható vele, ami bizony igen szép teljesítmény. A gép szinte teljes hosszában 5 milliméternél is vékonyabb, egyedül az elemeknél gömbölyödik ki. A teljes térfogata így is 100 cm3 alatt van, ami igen komoly eredmény, a vállalat hirdetése szerint, ez a legkisebb e-könyv olvasó.
Az apró Txtr Beagle nem csak olcsó, de sokszínű is. Jádezöld, lila, grapefruit és türkizkék árnyalatokban tehetjük majd magunkévá. A megjelenés dátuma egyelőre nem ismert. Az ára pedig 10 euró körül alakul majd, bár egyes feltételezés szerint, ennél azért valamivel magasabb lesz a végösszeg.