Kobo: Jön az eBook olvasók új generációja

2013. 07. 30.

A Barnes & Noble majdnem belehalt, de az Amazon ezekkel nőtt igazán nagyra. Az elektronikus könyvolvasók gyártása nem egyszerű feladat, és ezt tudja a Kobo is, de a jelek szerint a szekerük is ennek megfelelően, eléggé jól fut. Ezúttal az amerikai kommunikációs bizottság, vagyis az FCC oldalán bukkant fel a gyártó egy újabb készüléke.

A következő Kobo olvasó egyelőre csak az N514 típusazonosítóval tűnt fel, így azt nem tudni, hogy milyen néven kerülhet a boltokba. Ez a masina az Aura HD kistestvére lehet majd, mivel iss a 6,8 hüvelykes eINK megjelenítő helyét egy 6 colos vette át. Ám a kiszivárgott információk alapján a szakértők szerint ez is nagyfelbontású kijelzővel fog rendelkezni, továbbá várhatóan lesz háttérvilágítása is, így sötétben is jól használható marad. Fizikai gombok pedig teljesen hiányoznak róla, ami nyilvánvalóvá teszi azt a tényt, hogy érintésérzékeny lesz.

A Kobo mostanra az Egyesült Államokban az egyik legnagyobb eBook értékesítővé lépett elő, és a japán Rakutennek hála, a helyzetük még tovább javulhat. Az újdonságuk egyébként már eléggé kinőtte a jellegzetes eBook olvasó külsőt, és olyannak tűnik, mint egy mezei táblagép kis méretben. Az Android alapú N514-gyel még nagyobb sikereket érhetnek el, de valószínűleg azért az Amazon megszorongatása továbbra is csak álom marad.