Két táblával készül az idei évre a HTC

2013. 01. 02.

A HTC érdekes tervet szellőztetett meg a napokban. A pletykák szerint ezen a területen elhagyják a Google rendszerét, és inkább a Windows RT-vel próbálnak szerencsét, ismét. Ugyanis a HTC több sikertelen tableten van túl az elmúlt két évben.

Egyelőre sok információnk nincs a várható termékekkel kapcsolatban. Annyi biztosnek tűnik, hogy két különböző méretű megoldással állunk majd szemben. Az egyik variáns 7 hüvelykes megjelenítővel rendelkezhet, míg a másik esetében a 12 col merült fel. Az elétérés tehát meglehetősen nagy lesz a felek között, ráadásul a 12-es az eddigi legnagyobb Windows-t futató gép lehetne.

A kisebbik célzott ellenfele lesz a Nexus 7-nek, a kicsi iPad-nek és többek közt a Kindle Fire szériának. Mind a kettőben a Qualcomm lapkakészletével lesz dolgunk, és egyelőre ennyi. Semmi többet nem tudunk a HTC terveivel kapcsolatban.

A Bloomberg szerint a masinák csak az év második felében fognak befutni, valamikor a harmadik negyedév során. Hamarosan megnyitja kapuit a CES, és talán a rendezvényen valami hivatalosabbat is kapunk magától a HTC-től.