Kedvező áron jön az alap iPad Mini
Az Apple újdonsága október 23-án érkezik, és most már az árakkal is tisztában lehetünk egy német szaklapnak köszönhetően. Ugyanis innen jutott ki a cupertinóiak kis táblájának árlistája, ami nem különösebben okoz meglepetést, ha végig nézünk rajta. Legfeljebb a lista hossza, ami valamelyest váratlan.
Előzetesen már sejteni lehetett, hogy 250-300 dollár körül indul majd a kütyü, és ez így is lett. A legolcsóbb változat ára bruttó 249 euró lesz Németországban. Ezért az összegért cserébe Wi-Fi támogatást és 8 GB tárhelyet kapunk. Lesz viszont ezen túl számtalan változata az iPad Mininek. A háttértár mérete 8, 16, 32 vagy akár 64 GB-os méretet ölthet, míg a WLAN képesség mellett a mobilos hálózati modem is fel fog tűnni.
Az árak minden esetben 100 euróval változnak. Így a legkisebb tárhely után a 16 GB-ért már 349, a 32-ért 449-et a 64 gigabájtért pedig már 549-et kérnek majd el. A 3G/4G modem is ilyen felárral jár, tehát a 8 GB-os mobil internet képes gépezet 349 eurót kóstál, és így tovább, míg el nem jutunk 649 euróig.
Tehát a szélesre sikeredett palettán a legdrágább és a legolcsóbb változat között több mint két és félszeres az árkülönbség. Ami azért szokatlan, de láthatjuk, hogy azért kapunk is valamit, persze ez sovány vigasz. De mindenképpen örömteli, hogy elég kellemes árról indul a készülék.