iOS 5 vs. Android 4.0 ICS vs. Windows Phone 7.5 Mango
Az operációs rendszer az egyik, ha nem a legfontosabb szempont egy táblagép kiválasztásánál
2011. 11. 26.
Táblagép vásárlásánál nem csak az ár és a hardver specifikáció számít, nagyon fontos az operációs rendszer is, és a mögötte álló tartalom. Hiszen ha csak az ár alapján döntünk, akkor mire beszerezzük a kiegészítőket és az alkalmazásokat, akár másik tabletet is választhatunk, mely jobban megfelel igényeinknek. Csak a specifikáció alapján sem érdemes döntést hoznunk, hiszen a megfelelő szoftver hiányában nehéz eladni a készülékeket. Jó példa erre a Blackberry Playbook, ami ugyan kiemelkedően jó hardverrel rendelkezik, viszont operációs rendszere és az alkalmazások hiánya miatt szinte semmire nem lehet használni.

Cikkünkben a jelenleg elérhető három nagy operációs rendszert hasonlítjuk össze, melyek az iOS 5, Android 4.0 Ice Cream Sandwich és a Windows Phone 7.5 Mango.
Az Android ICS-t csak nemrég jelentette be a Google és egyelőre csak a Galaxy Nexus-on érhető el, de a legtöbb táblagép hamarosan megkapja a frissítést. A Windows Phone operációs rendszert egyelőre egyik tábla pc sem támogatja, de mivel a Windows 8 hamarosan megjelenik, és nagyon hasonlít majd a mobil operációs rendszerre, ezért ezt is belevettük az összehasonlításba.

Típus | iOS 5 | Android 4.0 ICS | WP 7.5 Mango |
Multitasking | Ál | Valódi | Valódi |
Kivágás/Másolás/ Beillesztés | Igen | Igen | Igen |
Támogatott hardverek | iPhone, iPod Touch, iPad | Számos | Kevés |
Biztonság | Jó, nincs szükség külön biztonsági alklmazásra | Érzékeny a malware-re | Jó, nincs szükség külön biztonsági alklmazásra |
Film letöltések | iTunes-ból | Android Market-ről | Zune-ból |
Integrált közösségi média oldalak | Csak Twitter | Facebook, Twitter | Facebook, Twitter, Linkedin, Windows Live |
Zene letöltés | iTunes | Zune | |
Játék | sok | sok | kevés |
Közösségi játék | Game Center | XBOX Live | |
Böngésző | Mobile Safari | Chrome-alapú | Internet Explorer 9 |
Flash lejátszás | Nem | Év végétől |
Nem |
Alapértelmezett kereső |
Bing | ||
Asztal | Ikon központú | Ikonok és widgetek | Ikonok és widgetek |
Szövegszerkesztés | iWork | Google Docs | Office Mobile |
Hangfelismerés | Igen | Igen | Igen |
Hangfelismerő asszisztens | Siri | Vlingo Virtual Assistant | |
WiFi szinkronizálás | Igen | Csak alkalmazásokon keresztül | Igen |
Tablet támogatás | Igen | Igen | Nem |
Frissítések | Igen | Igen | Igen |
Online letölthető frissítések | Igen | Modell függő | Nem |
Felhő támogatást | iCloud | Google Sync | SkyDrive |
Testreszabhatóság | Limitált | Teljesen testreszabható | Egyáltalán nem |
Alkalmazások | több mint 500.000 | Több mint 300.000 | Több mint 30.000 |
Értesítések | Legördülő menüben | Legördülő menüben | Toast |
Hardver gyorsítás | Igen | Igen | Igen |
Screenshot | Igen | Igen | Nem |
Könyvletöltés | iBooks | Google Books | |
Vezetéknélküli felhő tárolás | 5GB-ig ingyenes | Nem | Nem |
A fenti táblázat alapján reméljük könnyebb eldönteni, hogy melyik operációs rendszer felel meg szükségleteidnek.
Táblagép vásárlásánál nem csak az ár és a hardver specifikáció számít, nagyon fontos az operációs rendszer is, és a mögötte álló tartalom. Hiszen ha csak az ár alapján döntünk, akkor mire beszerezzük a kiegészítőket és az alkalmazásokat, akár másik tabletet is választhatunk, mely jobban megfelel igényeinknek. Csak a specifikáció alapján sem érdemes döntést hoznunk, hiszen a megfelelő szoftver hiányában nehéz eladni a készülékeket. Jó példa erre a Blackberry Playbook, ami ugyan kiemelkedően jó hardverrel rendelkezik, viszont operációs rendszere és az alkalmazások hiánya miatt szinte semmire nem lehet használni. KÉÉÉÉÉÉPCikkünkben a jelenleg elérhető három nagy operációs rendszert hasonlítjuk össze, melyek az iOS 5, Android 4.0 Ice Cream Sandwich és a Windows Phone 7.5 Mango.
Az Android ICS-t csak nemrég jelentette be a Google és egyelőre csak a Galaxy Nexus-on érhető el, de a legtöbb táblagép hamarosan megkapja a frissítést. A Windows Phone operációs rendszert egyelőre egyik tábla pc sem támogatja, de mivel a Windows 8 hamarosan megjelenik, és nagyon hasonlít majd a mobil operációs rendszerre, ezért ezt is belevettük az összehasonlításba.
A fenti táblázat alapján reméljük könnyebb eldönteni, hogy melyik operációs rendszer felel meg szükségeleteidnek.

Tulajdonság | iOS 5 | Android 4.0 ICS | WP 7.5 Mango |
Multitasking | Ál | Valódi | Valódi |
Kivágás/Másolás/ Beillesztés | Igen | Igen | Igen |
Támogatott hardverek | iPhone, iPod Touch, iPad | Számos | Kevés |
Biztonság | Jó, nincs szükség külön biztonsági alklmazásra | Érzékeny a malware-re | Jó, nincs szükség külön biztonsági alklmazásra |
Film letöltések | iTunes-ból | Android Market-ről | Zune-ból |
Integrált közösségi média oldalak | Csak Twitter | Facebook, Twitter | Facebook, Twitter, Linkedin, Windows Live |
Zene letöltés | iTunes | Zune | |
Játék | számos | kevés | kevés |
Online játék | Game Center | XBOX Live | |
Böngésző | Mobile Safari | Chrome-alapú | Internet Explore 9 |
Flash lejátszás | Nem | Igen | Nem |
Alapértelmezett böngésző | Bing | ||
Asztal | Ikon központú | Ikonok és widgetek | Ikonok és widgetek |
Szövegszerkesztés | iWork | Google Docs | Office Mobile |
Hangfelismerés | Igen | Igen | Igen |
Hangfelismerő asszisztens | Siri | Vlingo Virtual Assistant | |
WiFi szinkronizálás | Igen | Csak alkalmazásokon keresztül | Igen |
Tablet támogatás | Igen | Igen | Nem |
Frissítések | Igen | Igen | Igen |
Online letölthető frissítések | Igen | Modell függő | Nem |
Felhő támogatást | iCloud | Google Sync | SkyDrive |
Testreszabhatóság | Limitált | Teljesen testreszabható | Egyáltalán nem |
Alkalmazások | több mint 500.000 | Több mint 250.000 | Több mint 30.000 |