Iconia W3: Ez lesz az első kis Windows tablet?

2013. 04. 27.

Egy francia weboldalnak köszönhetően máris megismerhettük az első Windows 8-as táblagépet, ami a kisebb fizikai méretével és ezzel együtt az alacsonyabb árával lopná be magát a vásárlók szívébe.

A kiszivárgott információk alapján az az egy biztosan kijelenthető, hogy a W3 vonalvezetése minden eddigi masinát kenterbe ver. Letisztult, de ugyanakkor nagyon játékos lett, és egy kellemes színkombinációval válik teljessé a kép. Ráadásul a fotók tanúsága szerint, a kiegészítők hiányában sem szenved, lesz dokkolható billentyűzet és állvánnyá alakítható tok is mellé, bár az előbbi eléggé szerény kivitel, mivel nem a megszokott módon csatlakoztatható és akkumulátor sem kapott benne helyet.

A táblagép megjelenítője 8 colos képátlóval operál, a felbontása pedig 1280 x 800 képpontos – bár ez nem nyert megerősítést eddig. Az operációs rendszer szerepkörét a Windows 8 Pro fogja betölteni, méghozzá a 32 bites, x86-os változat, tehát nem a csonkított ARM alapú megoldásról beszélhetünk. A megfelelő teljesítményt egy Intel Atom Z2760 garantálja, ami 1,8 GHz-es órajelen munkálkodó Saltwell magokat rejt.

A többi specifikáció még a távoli jövő zenéje, mivel a készülék a pletykák alapján csak valamikor az év második felében, ősszel kerülhet a boltok polcaira.