Hibrid táblával várja a CES-t az LG
Az LG gépezete a táblagép és a notebook előnyeit ötvözné egyetlen készülékbe. A próbálkozás nem új keletű, de igazán sikeres egy ilyen konstrukció sem lett eddig. Meglátjuk, hogy a kisebbik dél-koreai gyártó több sikerrel jár-e.
A Las Vegas-i CES hamarosan megnyitja kapuit, alig egy hetet kell már várnunk, és ennek megfelelően sok helyről megérkeznek az előzetes pletykák. Így van ez jelen esetben is az LG újdonságánál. Az LG Tab Book névre hallgató (legalábbis egyelőre így ismert) eszköznek a Sony Vaio Duo 11-gyel és az MSI S20 Sliderrel kell szembenéznie többek közt.
A Tab Bookkal eddig H160 kódnév alatt találkozhattunk. Maga a gép 15,9 milliméter vastag lesz, ami már azért jelzi, hogy itt valami többről van szó, mint egy mezei tablet. A megjelenítője 11,6 hüvelykes, IPS technológiát használ, a felbontása pedig 1366 x 768 képpontos. Ha igazak az eddigi információink, a központban 2 GB rendszermemória mellett egy Intel Atom Z2760 helyezkedik majd el, ez két magot tartalmaz, melyek 1,6 GHz-es órajelen üzemelnek.
A teljes értékű Windows 8 operációs rendszer mellé 64 GB tárhelyet kapunk SSD formájában, és ezt még egy microSD-vel is megtoldhatjuk. A 1,05 kg-os készülék akkumulátora 12,5 órányi masszív használatot tesz lehetővé, ami egészen szép eredmény. A kapcsolati képességeit tekintve van benne Wi-Fi és Bluetooth 4.0 modul, a kereten pedig egy USB port, és egy HDMI foglal helyet.
Az LG Tab Book már feltűnt az Amazon rendszerében, és az ára cseppet sem baráti. A tetszetős vasért közel 1400 dollárt kell letenni az asztalra, ami több mint 300 ezer forint.