Érkezik a 99 dolláros Nexus 7 utód?

2012. 09. 28.

Természetesen ez így egy kicsit sánta, mivel a 99 dolláros újdonság valószínűleg nem törne a Nexus 7 babérjaira, hanem inkább kiterjesztené a „piacát” a belépő szintre. Ráadásul, ha hinni lehet a HannStar Display berkeiben dolgozó informátornak, akkor nem is egy, hanem két friss géppel örvendeztethetnek meg minket.

Persze az Asustek és a Google semmit nem ismert be a Digitimes megkeresésére, de ez egyáltalán nem meglepő. Egyrészt ártana a jelenleg kapható Nexusnak. Másrészt kár lenne kijátszatni az ütőlapot, amíg nem látták az iPad Minit, ami feltehetően az egyik oka a 99 dolláros tablet érkezésének.

 

A HannStar Display-nél készülő eszközök érdekessége, hogy mind a kettő vékonyabb lesz, mint a jelenleg kapható modell. Az elemzők szerint, a várhatóan 99 dolláros áron debütáló táblagép mellett, lesz egy másik is, mint már fentebb említettem. Ez talán egy frissítés lesz a Nexus 7 számára, így 199 dolláros árcédula kerülhet rájuk. A megjelenés még várat magára, ugyanis valamikor az ünnepek környékén futhatnak be a jelenlegi állapotuk alapján.

Az Asus az idei év első felében 1,4 millió tabletet értékesített, de 2012 második fele sokkal mozgalmasabb lesz. A becslések szerint az év végére az 5 milliós is meghaladhatja ez a szám, sőt, a 6 millió sem zárható ki.