ePad Femme - speciálisan nőkre szabva

2013. 02. 20.

Egy dubai székhelyű vállalat olyan táblagépet leplezett le, mely állításuk szerint, az első tábla, ami kizárólag a hölgyek kegyeire utazik. Az ePad Femme Tablet névre keresztelt készüléket rózsaszín (pink) borítással vásárolhatjuk majd, és tele van olyan előretelepített alkalmazásokkal, mint például jógasegítő, terhesség figyelő, és még a konyhában is hasznunkra lesz.

Az Eurostar csoport által forgalmazott masina 163 dollárba kerül majd. De miért is fizetünk ennyi? Hát nem csupán a hasznos appokért - szerencsére. Az eszköz 8 hüvelykes megjelenítővel lesz felvértezve, a felbontása pedig vélhető 1024 x 768 képpontos. A sebességfelelős egy kétmagos 1,5 GHz-es lapkakészlet, a SoC mellett pedig 16 GB tárhely landolt. A kereten az USB port mellet lesz HDMI is, ráadásul ehhez kábelt is csomagolnak a dobozába.

A 440 grammot nyomó női tábla 4200 mAh-es telepből nyeri az energiát. Azt a gyártó nem közölte, hogy mégis milyen üzemidőre számíthatunk. Az operációs rendszer szerepét a az Android 4.0 fogja betölteni, és sajnos a frissítésben nem is érdemes reménykedni. Ám itt, mint mondtam, nem is igazán számít ez, mert a Femme Tablet lényege a feltelepített alkalmazásokban rejlik. A Sweet n’ Spicy receptkönyv, a Daily Yoga, a Clothing Size ruha méret konvertáló, vagy a nehéz napok közeledtét jelző naptár mind-mind a gyengébbik nem életét könnyíti. Persze nemcsak ennyi appról van szó, hanem még jóval többről, így az ePad Femme vásárlói tényleg elégedettek lesznek.