Első benyomások a Sony S1 és S2 tabletekről
Az S1 kezelése kényelmesebbnek, az S2 pedig méretében kisebbnek tűnik a vártnál
2011. 07. 04.
A Sony S1 és S2 androidos táblagépei a múlt héten mutatkoztak be élőben. A Golem Németország volt annyira szerencsés, hogy ki is próbálhatta őket, és pozitív első benyomásaikról számoltak be.

Az S1-et egy összehajtott magazinhoz vagy újsághoz hasonlítják, és ahogy azt sejthettük, kialakításának köszönhetően kényelmesebb a kézben tartani, mint más tableteket. A Sony egy szabadalmaztatott USB porttal is kiegészítette az S1-et, de semmilyen információt nem osztott meg ezzel kapcsolatban. Mivel prototípusokról van szó, még az is lehet, hogy a végén nem is kerül be a végleges termékbe. A 600 grammos tableten a Crash Bandicoot játék nagyon jól futott a 9.4 colos kijelzőn, a PlayStation érintőképernyős irányításával gond nélkül, könnyedén lehetett játszani.
Az S2-ről első benyomásuk az volt, hogy sokkal kisebb, mint amire számítottak. A Golem által készített videón is láthatjuk, hogy a két 5.5 colos érintőképernyő között csak minimális rés van.
A legfrissebb hírek szerint az S1 és az S2 szeptemberben érkezik majd meg Európába, de árukról továbbra sincs elérhető információ.