Elképesztő mennyiségű tablet fogyott az első negyedévben

2013. 05. 05.

Befutottak az első elemzések, amelyek a táblagép eladásokat taglalják. Az IDC elemzéséből kiderült, hogy a legnagyobb népszerűségnek a kisebb, könnyebben hordozható 7-8 hüvelykes masinák szerepeltek, és összesen két és félszer annyi gépezet talál új gazdára, mint egy évvel korábban.

 

A piackutató jelentése alapján közel 50 millió tabletet értékesítettek, és ezeknek a javán az Android operációs rendszer fut. Lényegében a piac két szereplőből áll, az Android mellett az iOS az, aki meglehetősen jó szereplésről tett tanúbizonyságot. A 49,2 millió eszköznek az 56,5 százalékén futhatunk össze a zöld robottal, míg az almával fémjelzett szerkezetek 39,6 százalékot tettek ki. Az összes többi szereplőnek szerény 3,9 százalékon kellett osztoznia, de végülis ennek a jelentős része a Microsofthoz vándorolt, akik már két oprendszerrel is igyekszik fentebb törni a ranglétrán. A Windows 8 szokás szerint az x86-os vonalat erősíti, az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő ARM-ért pedig a Windows RT felel.

A gyártók sorát természetesen továbbra is az Apple vezeti, úgy is, hogy az utóbbi időben meglehetősen sokat esett a népszerűségük (vagy inkább az Androidé erősödött brutálisan?). Az Apple riválisa nem meglepő módon a Samsung, akik immáron nem kis meglepetésre 17,9 százalékot tudhat magáénak. Persze nemrégiben számoltunk be például arról, hogy a Galaxy Tabok a legnépszerűbb Android tabletek, így végső soron számítani lehetett erre, de a dominancia azért váratlan. A harmadik helyen az Asus már csak 5,5 százalékkal áll.

 

A sokrétű piacon rengeteg kis gyártó szeretne minél nagyobb szerephez jutni. Ezek összesen a teljes eladások 31,5 százalékán osztozhattak, ami azért jelzés értékű. Egyelőre a trendekben túl nagy változás nem várható, az állóvizet a szeptemberben befutó Ubuntu kavarhatja meg jelentősebben.