Diákcsomagban olcsóbb lesz a Galaxy Tab 2 10.1

2013. 07. 26.

A Samsung nem először próbálkozik ilyen módon népszerűsíteni a tabletjeit a tanulók körében. A Galaxy Tab 2 kisebbik variánsából már hónapok óta elérhető az alacsonyabb áron kínált Student Edition, most pedig a nagytesót is bevonták a buliba.

A Galaxy Tab 2 10.1 mostanra leváltásra került, így az ára is és a kereslet is minden bizonnyal radikálisan visszaeshetett, ám a raktárakban még biztos, hogy szép számmal futhatunk bele ebbe az eszközbe. A táblagépet több speciális kiegészítővel karöltve kínálja a Samsung a lelkes diákok számára. A 10,1 colos panellel és kétmagos lapkakészlettel felvértezett készülék így még vonzóbb ajánlatnak tűnik, és univerzálisabban használható lesz.

Az Student Edition csomag része a tablet mellett egy dokkoló állvány, amelyen keresztül tölthető is a masina használat közben, valamint egy billentyűzet. A vékonyra szabott gombsor Bleutooth segítségével kapcsolódik a Tab 2 10.1-hez, így ez nem olyan konstrukció, mint az Asus Transformereké, tehát akkumulátorral nem szolgál egyik extra kiegészítő sem – pedig a hosszabb üzemidő jól jött volna.

A pakkban ezek mellett lesz még pár kellemes dolog. Előre telepítve van például a Polaris irodai programcsomagjának alkalmazása, három hónapig térítésmentesen lehet használni a Hulu Plus szolgáltatást, valamint kapunk a Dropbox rendszerében egy évre szóló 50 GB-os tárhelyet is.

A Galaxy Tab 2 10.1 Student Edition már elérhető a nagyobb üzletláncok kínálatában. A Best Buy, az Amazon, a Wal-Mart, a Toys ‘R’ Us, a BJ’s, a P.C. Richard & Son és az Office Max is azonos áron próbálja értékesíteni ezeket, 349,99 dollárért.