Bemutatkozott a HP androidos táblája

2013. 03. 02.

A HP a táblagépek piacán egyelőre nem igazán találja a helyét. A Slate 7 a Nexus 7 alá próbál majd licitálni, de sajnos ennek a hardveren is meglesznek a nyomai. A letisztul eszköz mindössze 169 dolláros áron kerül a boltokba.

Az eszköz 7 hüvelykes kijelzője az IPS technológia helyett FFS+-t használ, ami végeredményben szinte ugyan azt produkálja, a felbontása viszont csak 1024 x 600 képpontos. A panel fölé egy VGA kamera került, fotózásra pedig egy 3 megapixeles szolgál. És még a multimédiás képességeknél maradva, Beats Audió támogatással is büszkélkedik, ami kiemelkedő hangzást garantál.

Az Android 4.1 operációs rendszer akadásmentes futásáról egy kínai chipkészlet, a RockChip RK3066 gondoskodik majd, mely a két Cortex-A9 magját 1,6 GHz-es frekvencián dolgoztatja a Mali-400 MP4 IGP mellett. A lapkakészlet mellé 1 GB-nyi rendszermemória szegődött, a tárhelyünk pedig 8 GB addig, amíg meg nem toldjuk egy microSD kártyával. Sajnos a kapcsolati lehetőségeink nagyon vérszegények lesznek, a kötelező 802.11 b/g/n Wi-Fi támogatás mellett csak Bluetooth 2.1 került bele.

A HP Slate 7 néven debütáló készülékért cserébe tehát 170 dollárt kell kifizetnünk, és erre, vagyis a vásárlásra, legkorábban áprilisban kerülhet sor, mivel ekkor debütálhat. A tablet két színben lesz elérhető, az ezüst mellett a vörös bukkant fel.