Befutott az iOS 7 bétája

2013. 06. 13.

Ahogy arra számítani lehetett, a WWDC 2013 alkalmával az Apple reflektorfénybe állította a legújabb operációs rendszerét, ami a mobilok és tabletek mellett a cég médialejátszóin is szerephez fognak jutni a jövőben.

Az iOS telán most esett át az eddigi legnagyobb változásokon a rendszer történetében. Rengeteg újítást kapunk amellett, hogy az eddig ismert kezelőfelületet teljesen átalakították. Ezt követően az iOS 7 szó szerint laposabb lesz, ugyanis az ikonokat a 3D élmény helyett 2D-be helyezték vissza, így sokkal letisztultabb képet fog festeni a friss rendszer. Továbbá az értesítési részt átlátszóvá tették, és itt már sokkal több funkció fog feltűnni, mint korábban. Így például időjáráselőrejelzéssel vagy a napi teendőinkkel is összefuthatunk itt.

Komoly újítása a rendszernek, hogy immáron gyorskapcsolókat is kapunk, melyek a Control Centerben találhatóak. Ezt a részt hasonlóan lehet előcsalni, mint az értesítési központot, viszont a kép alján kell felfelé húzni, tehát éppen ellenkezőleg működik. És a kamera is kapott egy új funkciót azon túlmenően, hogy ennek a felületét is átalakításoknak vetették alá. Már az Instagramhoz hasonló fotókat is alkothatunk majd a gyári applikációval. És az ehhez kapcsolódó galéria is minden eddiginél rendszerezettebb és átláthatóbb lesz, ami szintén fontos újítása az iOS 7-nek.

A telepített alkalmazásokat érinti, hogy immáron lehetőség van az automatikus frissítésekre is, amennyiben azt mi engedélyezzük az appoknak. És a futó programok sem fognak folyamatosan adatokat frissíteni a háttérben, ami pedig az üzemidőnek tehet jót. A multitasking másban is változott, ettől kezdve kártyalapok között kell horizontálisan navigálnunk majd, épp, mint az Androidnál, csak ott vertikálisan működik ez.

A Siri sem maradt a régiben, az új asszisztensünk teljesen más hangon fog megszólalni és okosabb is lesz. Többek közt például megkapta a Bing keresőt, de a Wikipediahoz is hozzáfér és a Twitteren sem maradnak rejtve az információk. Ráadásul a különböző Apple termékeket akár vezérelni is képesek lehetünk azzal, megfelelő támogatás megléte mellett. Továbbá a böngészőre, vagyis a Safarira is rágyúrtak. Ez már sokban fog hasonlítani a Chrome-ra, nem lesz már kereső külön mezőben, és a lapokat is épp olyan nézetben mutatja. És itt fontos még megemlíteni, hogy eltörölték a nyolc lapos korlátot, így már bármennyi oldal meg lehet nyitva párhuzamosan.

Az iOS 7 már nem lesz annyira visszamenőleg telepíthető, mint az iOS 6.1, de azért nem nagyon lehet ok panaszra. Az okostelefonok között az iPhone 4, a tabletek között az iPad 2 a zenelejátszóknál pedig az ötödik generációs iPod Touch tulajdonosok örülhetnek legfeljebb. A rendszer egyelőre eléggé bugos a tesztelők szerint, így nem feltétlenül ajánlott a telepítése, és a véglegest pedig csak ősszel fogják közszemlére tenni.