Az iOS-en is lesz Google Now

2013. 03. 14.

Egy ideje korán előkerült videónak köszönhetően megtudhattuk, hogy az Apple termékeire is elérhetővé fog válni a Google intelligens kereső szolgáltatás a Google Now. A Google Now az Android 4.1 Jelly Bean operációs rendszertől érhető el, és a régebbi androidos masinákon sincs helye, ennek fényében pedig egy kicsit érdekes ez a lépés a keresőóriás részéről.

A Google egyre több alkalmazását készíti el az iOS rendszer mellé is, és ennek kereteiben üdvözölhetjük majd a Now-t is. A Google Search fokozatosan fejlődik Google Now-vá, hiszen nemrégiben már a hang alapú keresési lehetőséget is kínál ez az iOS-es alkalmazás. Persze senki ne gondoljon Siri vetélytársra, viszont a Google Now bevetését követően már könnyen lehet, hogy az Apple személyi asszisztensének a babérjaira szeretnének törni.

A Google Now-ban rejlő lehetőségek határtalanok, ezt pedig az ízelítőként szolgáló kisvideóban is kihangsúlyozza a Google. Ráadásul a lehetőségek tárháza jelenleg is gyorsan bővül, hiszen szinte havonta kapunk valamilyen újdonságot frissítések formájában. Az iOS-re szabott Now megjelenésére egyelőre nem tudni mikor kerül sor, de a hamarosan nyitó Google IO után remélhetőleg már hivatalos információkkal leszünk előrébb.