Az Apple Augmented Reality iPad-en dolgozik

A ‘Kiterjesztett Valóság’ lesz az Apple következő nagy dobása?
2011. 07. 11.
Az Apple egymás után adja be a védjegybejegyzési kérelmeket, köztük több az Augmented Reality alkalmazások irányába mutat, melyeket a következő generációs iPad-eken, és esetleg iPhone-okon és iPod-okon is használhatunk majd.
A két legújabb védjegy közül az egyik egy hagyományos kijelző, mely különleges módon jeleníti meg az információt, míg a másik egy csúcstechnológiás, testreszabható átlátszó kijelző.
Az első szabadalom esetén két részre van osztva a kijelző, az egyik részen a hátsó kamera által rögzített élő kép látható, míg a másik rész a látható területet jeleníti meg 3D-ben.
 
 apple_augmented_reality_400
 
Ez az információ vezeték nélkül érkezik, a belső szenzorokat használva (GPS, WiFi, cella azonosító, giroszkóp, magnetométer és más mozgásérzékelők) gyűjti össze az elmozdulások szögét, értékét, valamint a mágneses leolvasással meghatározza a keretkoordinátákat. Tehát a kijelző alján azt látjuk, amit a kamera is lát, a felette lévő részen pedig ugyan ennek a területnek a 3D-s nézetét, ahol épület- és utcanevek, turista látványosságok, nyitvatartási idők, árak és sok egyéb más információról tájékozódhatunk. Bármelyik helyszín megérintésével navigációs utasításokat hívhatunk le, akár tömegközlekedéssel, autóval vagy gyalog szeretnénk azt megközelíteni. A lehetőségeknek itt már csak a képzelet szab határt.
 
apple_augmented_reality_2_400
 
Míg az első szabadalom egy alapjában nem használ semmilyen új technológiát, addig a második egy átlátszó elektronikus készüléket említ. Ennél a kijelző átlátszó részét mi magunk választhatjuk ki és mozgathatjuk is azt ujjainkkal. A táblagépünkkel vagy más készülékünkkel csak rámutatunk egy tárgyra és azonnal elolvashatjuk az összes elérhető információt annak környezetéről. A kijelző pixelei lehetnek átlátszók - ekkor a táblagépen magán is keresztül lehet látni -, de használhatók hagyományos kijelzőként is, ha a futtatni kívánt alkalmazás ezt igényli.
Láthatjuk, hogy az Apple folyamatosan kutatja az új technológiákat, lehetőségeket következő generációs tableteihez, okostelefonjaihoz. Arról, hogy versenytársai is gondolkodnak-e hasonló megoldásokban, egyelőre nincs információnk.