Az Amazon Kindle már kapható az angol Carphone Warehouse és a Best Buy boltjaiban is

A cáfolatok ellenére úgy tűnik, hogy az Amazon beléphet a táblagépek piacára is
2011. 03. 19.
Az olvasás kedvelőinek Angliában már nem kell megvárniuk, mire az Amazon kipostázza e-könyvolvasójukat, hiszen már két bolthálózatban is megvehetik a Kindle-t. A legújabb Amazon Kindle március 11-től már több mint 400 Carphone Warehouse és az összes Best Buy üzletben is megvásárolható.
 
kindle_500
 
A legújabb, harmadik generációs Kindle 6 colos kijelzője Pearl E ink technológiát használ. A Pearl E ink kijelzőnek nincs hátsó megvilágítása, így tükröződésmentesen lehet olvasni, még nagy környezeti fény mellett is. Ennek a kijelző-technológiának köszönhetően az akkumulátor is tovább bírja.
Csak Wifi és 3G-s kapcsolattal is választható a új Kindle. Belső tárhelye nagyjából 3 500 könyvre elegendő a több mint 800 000 darabból, ugyanis ennyihez férhetünk hozzá a Kindle Store-on keresztül. Mindkét kereskedőnél 111 fontos áron kapható az Amazon e-könyvolvasó.
Jeff Bezos, az Amazon vezérigazgatója szerint a Kindle nem akar az iPad versenytársa lenni, de az elmúlt hónapok jelei mást sugallnak. A TouchCo felvásárlása arra utal, hogy az Amazont igenis érdeklik a táblagépekhez hasonló multi-touch kijelzők, és hirdetéseik is gyakran utalnak az iPad-re (ld. a lenti reklámban a becsillanó iPad kijelző). Ezekből arra következtetünk, hogy mégiscsak szeretnének a domináns tablettel versenyezni.