Az Acer táblagépek is kapnak Jelly Bean-t
Az Android 4.1 Jelly Bean már majdnem egy hónapja megjelent, és ennek megfelelően a nagy gyártók már el is kezdték bejelenteni, hogy mikor kívánják frissíteni a táblagépeik operációs rendszerét.
A Sony szinte az egyedüli, aki azt mondta, hogy az Xperia telefonok nem kapnak majd Jelly Bean-t. A Toshiba és az Intel viszont nagyon úgy tűnik, hogy frissíteni fogja az eszközeit, bár hivatalos információk erről egyelőre nincsenek. A Samsung még egy kicsit bizonytalan az update-tel kapcsolatban, de már olyan pletykák kaptak szárnyra, hogy a Galaxy S II kimarad ebből. A HTC és az ASUS az előző cégekkel ellentétben már közzé is tette a frissítések várható időpontjait, így most már mindenki csak az Acerre vár.
A cég belsős forrásai szerint a táblagépek egészen biztosan megkapják a Jelly Bean-t. Bár konkrét modellt nem említettek, a legnagyobb valószínűsége annak van, hogy a négymagos modellek (A510, A700) lesznek felruházva az új operációs rendszerrel. Az Acer úgy gondolja, hogy semmiféle probléma nem adódhat a frissítésekből. Mindenesetre senki ne várja, hogy néhány héten belül már Android 4.1 fog muzsikálni a táblagépén, hiszen az A100 és A500 esetében is áprilisig kellett várni az ICS update-re.