Android 4.x mindenek felett

2013. 03. 16.

Az újabb Android kiadások egyre gyorsabban szereznek maguknak piacot, így mostanra a Gingerbread uralma visszaszorulóban van. Persze az Andriod 4.0-nál frissebb verziók még csak egyesített erőkkel tudnak az Android 2.3 fölé kerekedni, de ez már a jó irányt jelenti.

A fejlesztőknek persze továbbra is az Android 2.3-ra kell a legnagyobb hangsúlyt fektetnie, hiszen a jó öreg Gingerbread operációs rendszer még most is 44,2 százalékos szeletet birtokol a 750 millió készüléket jelentő tortából. A második helyet továbbra is az Ice Cream Sandwich foglalja el, de – hogy egy kis szóviccel éljek – ez folyamatosan egyre kisebbre olvad. A Gingerbread uralmának megdöntése tehát még távolabb került, mint gondoltuk. Elképzelhető, hogy a trónra egy pillanatig sem fog feljutni, és a nevető harmadik váltja majd az Android 2.3-at sok év töretlen népszerűség után.

Az Android 4.1-et és a 4.2-őt összefogó Jelly Bean lehet az első hely örököse, ha a jelenlegi tendencia töretlen marad. A legfrissebb Androidok számlájára az értékesített telefonok és táblagépek 16,5 százaléka írható. Vagyis egyelőre tisztes távolból követi a korábbi főverziókat, de ez volt az egyetlen olyan kiadás, amely növelni tudta a hányadát az idei évben.

A Google munkájának idősebb gyümölcsei már szinte teljesen visszaszorultak. Továbbra is a FroYo (2.2) az egyetlen, mely kimutatható piacot tudhat magáénak. A 7,6 százalékos részesedésű verzión túl már csak az Android 2.1 (Eclair) tartózkodik az 1 százalékos határ felett, ez 1,9 %-on áll jelenleg.