A Google és az ASUS 15 dollárt keres egy Nexus 7-en
Bár először mindenki azt gondolta, hogy az ASUS és a Google tulajdonképpen semmilyen profitra nem tesznek szert a Nexus 7 táblagép eladásaiból, most úgy tűnik, hogy 15 dollárt keresnek darabonként. A táblagép becsült előállítási költsége ugyanis 184 dollár, míg jelenlegi eladási ára 199 dollár.
Félreértés ne essék, a készülék ára még így is nagyon jónak mondható. Az érdekessége a dolognak mindössze annyi, hogy míg az Amazon a jobbik esetben is nullszaldósra hozza ki a Kindle Fire gyártását, a Nexus 7 még profitot is termel. Ez valójában nem számít egy hatalmas összegnek, pláne mióta kiderült, hogy a különböző szabadalmi díjak miatt a Microsoft 5 dollárt kap minden egyes eladott Androidos táblagép után. Egyébként a Nexusból befolyó bevételt a TechInsights számolta ki, szóval nem hivatalos számokról van szó ezért ez az összeg lehet több is és kevesebb is ennél.
Természetesen a K+F, a logisztikai, a marketing és minden egyéb más kisebb költséget levonva végül is ez a 15 dollár is hamar elpárolog. Az ASUS és a Google egyébként nemrégiben azt nyilatkozta, hogy a táblagépet az előállítási költségen adják el és miért is hazudnának ezzel kapcsolatban? Az viszont már valószínűbb, hogy a 16GB-os 249 dollárért árult Nexus 7-en jóval több, körülbelül 55 dollárnyi haszon van. Valószínűbbnek tűnik egyébként, hogy a Google leginkább a Play Store-on árult könyvek, filmek és magazinok profitjaira pályázik.
Forrás: TechInsights, Android Community