Nagy szerepe volt a fekete pénteki eladásokban a hordozható eszközöknek
2012. 11. 29.

Az IBM idei évben készített jelentéséből az derült ki, hogy a mobil készülékek szerepe rengeteget nőtt az utóbbi egy év leforgása alatt. Míg tavaly ilyenkor a vásárlóknak csak 14 százaléka látogatott el a kereskedők weboldalára, addig idén már minden negyedik ember megtette ez, vagyis közel 25 százalékra nőtt ez az arány.

Összességében nézve a vásárlók 9,8 %-a használt iPad tabletet, míg 8,7 százalék iPhone-t, androidos masinát pedig 5,5 százalék. Bár az pontosan nem derült ki, hogy az IBM, hogyan készítette a statisztikáját, hiszen erről rendkívül bonyolult számításokat végezni.

Ha csak a táblagépeket vesszük górcső alá, akkor az eladások 88,3 százaléka írható az iPad számlájára és csak kb. 11 a Google operációs rendszerét futtató gépezetekére. Ezek között érdekes módon a Barnes & Noble Nookja volt, aki a vezető szerephez jutott 3,1 %-kal, a nagy rivális Kindle 2,4 százalékkal követi őt, míg a félig-meddig tiltás alatt álló Galaxy Tab 1,8 százados részt szelt ki az óriási tortából.

Szinte az összes piaci elemző növekedést jelez előre, így jövőre még nagyobb szerephez juthatnak az ilyen és hasonló készülékek, tehát az eladóknak érdemes egyre nagyobb figyelmet fordítani ezekre.