21 dollár lesz az Aakash 2 tablet
Az indai olcsó táblagép új generációja még jobb képességekkel karöltve érkezik az elődjénél is alacsonyabb árszabással. A jobb konstrukciót persze nem volt nehéz összehozni, hiszen iszonyatosan elavult masina volt az Aakash, de hogy árban alá tudtak licitálni, az nem rossz a gyártójától.
Persze itt van egy kis trükk, mivel a 21-25 dollárnak megfelelő indiai rúpiáért csak a diákok vásárolhatják meg. Azok, akik nem rendelkeznek jogviszonnyal valamelyik oktatási intézményben, már 80 dollárt kell, hogy fizessenek. Ám azért ez sem sok, de ennyiért már akadna vetélytársa a távol-keleti riválisok között. Az újdonságot az oktatás nemzeti ünnepnapján mutatták be, és a ceremónián az indiai elnök is részt vett.
A készülék 7 colos megjelenítővel rendelkezik majd. És még az előlapnál a maradva, itt van az egyetlen kamerája is, mely VGA képek és videók készítésére képes, de nincs is ezzel baj, hiszen csak a videochat céljával került bele. A lapkakészlet ismeretlen, de egy 1 GHz-es Cortex-A8 magra alapozott, ami nem rossz. A RAM kapacitása 512 MB lesz, ez egy mag mellett szokásos felállás.
A kapcsolati képességeit tekintve csak WLAN-t kapunk. A kereten pedig egy microUSB csatlakozó lesz, és bár kiemelve nincs, vélhetően egy szabvány 3,5 mm-es jack aljzattal is rendelkezik. A tárkapacitása csak 4 GB, de memóriakártyával ezen segíthetünk, és akár 36 GB-ra is feltornászhatjuk. A telep 3000 mAh-es kapacitása 4-5 órányi használatra ad lehetőséget, ami sajnos nagyon kevés, a komolyabb eszközök kétszer ennyit nyújtanak.
Az Ice Cream Sandwich-et (Android 4.0) futtató tábla valószínűleg nagy hatással lesz az indiai oktatásra, hiszen ezt a gépezet bárki megengedheti magának, így akár az is elképzelhető, hogy a tananyag csak digitális formát ölt a jövőben. Ezzel nem csak olcsóbbak lennének a könyvek, hanem a környezetet is kímélnénk.